Új Magyarország Vidékfejlesztési Program EU Home

Tájékoztatás rendelet-módosításokról

Rövid link: http://dunamellekleader.hu/hun/s_!news/i__2/i__271 | Feltöltés időpontja: 2015. január 12. 12:24
Ezúton szeretnénk felhívni Ügyfeleink szíves figyelmét az elmúlt időszakban megjelent, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) társfinanszírozásában megvalósuló támogatásokkal kapcsolatos jogszabályokat módosító, a Miniszterelnökség által kiadott alábbi rendeletekre.

Felhívjuk figyelmüket, hogy az alábbi összesítő tájékoztatóban csak azon jogcímeket emeljük ki, melyek kapcsán még Ügyfeleinknek le nem zárt projektjeik vannak folyamatban. Azon jogcímek módosulásai, melyeknél az elszámolási, illetve megvalósítási határidők lejártak, nem kerülnek itt ismertetésre.

A módosításokat folyamatban lévő és jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

Az 1/2014. (IX.15.) MvM  rendelet módosította többek között az alábbi, a III-IV. tengelyes jogcímeket érintő jogszabályokat:

-          Mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2012. (V. 11.) VM rendelet módosult az alábbiak szerint:

Az ügyfélnek a támogatási határozat közlésétől számított két éven belül; aki 2015. március 31. napját megelőző két éven belül vette kézhez a támogatási határozatot, 2015. március 31. napjáig kell a műveletet megvalósítania.

Az ügyfélnek a művelet megvalósulását követő hat hónapon belül; aki 2015. május 31. napját megelőző hat hónapon belül valósítja meg a műveletet, 2015. május 31. napjáig kell az utolsó kifizetési kérelmet benyújtania.

-          Turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 104/2013. (XI. 14.) VM rendelet módosult az alábbiak szerint:

Módosultak a megvalósítási és kifizetési határidők:

Azon ügyfélnek, aki a támogatási döntést 2014. május 31. napjáig kézhez vette, legkésőbb 2015. március 31. napjáig; aki 2014. május 31. napját követően vette kézhez, legkésőbb 2015. május 31. napjáig kell megvalósítania a műveletet.

A 6 hónapos 10%-ra vonatkozó kifizetési kérelem benyújtási határidő 9 hónapra módosult.

Azon ügyfeleknek, akik a támogatási döntést 2014. május 31. napjáig kézhez vették, az utolsó kifizetési kérelmet a művelet megvalósulását követő 6 hónapon belül, de legkésőbb 2015. május 31-ig be kell nyújtani.

A 2014. május 31. napját követően közölt támogatási döntés esetében az utolsó kifizetési kérelem benyújtásának határideje 2015. augusztus 31.

-          Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 35/2013. (V. 22.) VM rendelet módosult az alábbiak szerint:

A támogatási határozattal jóváhagyott műveletet 2015. március 31. napjáig kell megvalósítani. Kifizetési kérelem legkésőbb 2015. május 31. napjáig nyújtható be.

 

A 6 hónapos 10%-ra vonatkozó kifizetési kérelem benyújtási határidő 9 hónapra módosult.

Amennyiben a 9 hónapos határidő olyan időpontban jár le, amikor nincs kifizetési kérelem benyújtási időszak, akkor az azt követően elsőként megnyíló kifizetési kérelem benyújtási időszak megnyílásától számított 30 napon belül a támogatásra jogosult jogkövetkezmény nélkül benyújthatja a kifizetési kérelmét.

Az MvM rendelet letölthető az alábbi linken: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/mk14126.pdf

(a rendelet a dokumentum 15. oldalától olvasható)

Az egységes szerkezetbe foglalt egyes jogcímrendeletek elérhetőek a jogtárban és a magyarorszag.hu-n.

A 8/2014. (XI.19.) MvM  rendelet módosította többek között az alábbi, az EMVA-t érintő jogszabályokat:

-          Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet módosult az alábbiak szerint:

Általános szabályként az utolsó kifizetési kérelmet legkésőbb a művelet megvalósulását követő egy éven belül, de legkésőbb 2015. május 31-ig kell benyújtani.

Új rendelkezésként került meghatározásra, miszerint azon ügyfél, aki a támogatási kérelme kapcsán 24 hónapon belül nem nyújtotta be az 50%-os kifizetési kérelmét és a Vhr. 35. § (9) bekezdése szerinti szankció került alkalmazásra, vagy e szankció alkalmazásának lenne helye, de a műveletet a támogatási döntés közlésétől számított 24 hónapon belül megvalósította, 2015. március 31-ig benyújthatja utolsó kifizetési kérelmét és ennek megtörténte esetén a 35. § (9) bekezdése szerinti szankció nem alkalmazandó.

Új rendelkezésként került meghatározásra, amennyiben az ügyfél az építéshez kapcsolódó jogerős engedélyet az utolsó kifizetési kérelemmel nem nyújtja be és hiánypótlás keretében sem tudja pótolni, mert azzal még nem rendelkezik, vagy az engedély még nem emelkedett jogerőre, az MVH a kifizetési eljárást a jogerős engedély egy példányának vagy hiteles másolatának benyújtásáig, de legkésőbb 2015. szeptember 30-ig felfüggeszti. 2015. szeptember 30. napját követően az okirat hiánya esetén a kifizetési kérelem viszont elutasításra kerül.

Továbbá a közbeszerzésre vonatkozó szabályok pontosításra kerültek.

 

-          Mikrovállalkozások létrehozására és fejlesztésére LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2012-ben nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 47/2012. (V. 11.) VM rendelet az alábbiak szerint módosult:

 

Nem változott, miszerint a tervezett tevékenység esetén legkésőbb az első kifizetési kérelem benyújtásakor szerepelnie kell a tevékenységnek a mikrovállalkozás bejelentett tevékenységei között, vagy természetes személy ügyfél esetén az egyéni vállalkozó felvett tevékenységei között. Könnyítés, hogy e kötelezettség az első kifizetési kérelemhez kapcsolódó hiánypótlás keretében, a hiánypótlási felhívásban meghatározott határidőn belül pótolható!

Az ajánlattevő bejelentett tevékenysége kapcsán a kérelem benyújtáskor lejelentett tevékenysége helyett az ajánlattevő olyan tevékenysége tekintetében adhat árajánlatot, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz legkésőbb az ügyfélnek az MVH előtt folyamatban lévő eljárása vagy a jogorvoslati eljárás során bejelentett. A nem bejelentett tevékenység tekintetében adott árajánlat vonatkozásában adategyeztetésnek, illetve nyilatkozattételnek van helye.

 

A vállalt foglalkoztatotti létszám kapcsán a szankció enyhítésre került. Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt átlagos foglalkoztatotti létszámnál kevesebb főt foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség harmadik évétől kezdődően, akkor továbbra is – hiányzó foglalkoztatottanként egyszer – valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 2%-ának megfelelő összeget vissza köteles fizetni, azonban a korábbi szabályozás szerint ez legalább 300 000 forint volt, míg a módosításnak köszönhetően legfeljebb 300 000 forintot köteles intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

 

-          Turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 104/2013. (XI. 14.) VM rendelet módosult az alábbiak szerint:

Az ajánlattevő bejelentett tevékenysége kapcsán a kérelem benyújtáskor lejelentett tevékenysége helyett az ajánlattevő olyan tevékenysége tekintetében adhat árajánlatot, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz legkésőbb az ügyfélnek az MVH előtt folyamatban lévő eljárása vagy a jogorvoslati eljárás során bejelentett. A nem bejelentett tevékenység tekintetében adott árajánlat vonatkozásában adategyeztetésnek, illetve nyilatkozattételnek van helye.

 

Az árajánlatos tételek módosulása esetén a kifizetési kérelemhez továbbra is csatolni kell legalább kettő darab, a 9. § (4)–(9) bekezdésének megfelelő árajánlatot, melyek azonban a támogatási határozat jogerőre emelkedését követően kerültek kiállításra és a teljesítéskor érvényesek, és az ügyfélnek meg kell indokolnia, hogy a két árajánlat közül melyiket választja.

 

A vállalt foglalkoztatotti létszám kapcsán a szankció enyhítésre került. Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt átlagos foglalkoztatotti létszámnál kevesebb főt foglalkoztat az üzemeltetési kötelezettség harmadik évétől kezdődően, akkor továbbra is– hiányzó foglalkoztatottanként egyszer – valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott támogatási összeg 1%-ának megfelelő összeget vissza köteles fizetni, azonban a korábbi szabályozás szerint ez legalább 300 000 forint volt, míg a módosításnak köszönhetően legfeljebb 300 000 forintot köteles intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

 

Az alábbi szankiók viszont újonnan kerültek meghatározásra:

Ha az ügyfél a támogatási kérelemben vállalt együttműködési megállapodásban foglaltakat nem teljesíti, akkor – együttműködési megállapodásonként egyszer – 300 000 forintot köteles visszafizetni intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén.

 

Ha az ügyfél nem tesz eleget a 8. § (2) bekezdés d) vagy f) pontja szerinti kötelezettségének (lovas turisztika esetén 3 patkós minősítés és MKEH nyilvántartásba vétel, vadászturizumus esetén vadászati jogosultság,, turisztikai szakmai szervezetben tagság), továbbá pótolható mulasztás esetén felszólításra sem teljesíti azt, akkor az ügyfél kötelezettségszegés esetén a támogatási összegből valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott összeg 5%-ának megfelelő összeg, de legfeljebb 500 000 forint visszafizetésére köteles intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén.

 

Amennyiben az ügyfélnek a vadászati jogosultsága az üzemeltetési kötelezettség alatt megszűnik, akkor az ügyfél köteles az új vadászati jogosultság igényléséről nyilatkozni az MVH részére, valamint a megszerzett új vadászati jogosultságról szóló határozat hiteles másolatát benyújtani az MVH részére 2017. december 31-ig. Amennyiben az ügyfél nem szerzi meg az új vadászati jogosultságot 2017. december 31-ig, akkor az ügyfél a támogatási összegből valamennyi kifizetési kérelem alapján jóváhagyott összeg 5%-ának megfelelő összeg, de legfeljebb 500 000 forint visszafizetésére köteles intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén.

 

-          Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2011-től nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 76/2011. (VII. 29.) VM rendelet módosult az alábbiak szerint:

Az ajánlattevő bejelentett tevékenysége kapcsán a kérelem benyújtáskor lejelentett tevékenysége helyett az ajánlattevő olyan tevékenysége tekintetében adhat árajánlatot, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz legkésőbb az ügyfélnek az MVH előtt folyamatban lévő eljárása vagy a jogorvoslati eljárás során bejelentett. A nem bejelentett tevékenység tekintetében adott árajánlat vonatkozásában adategyeztetésnek, illetve nyilatkozattételnek van helye.

 

-          Helyi Vidékfejlesztési Stratégiák LEADER fejezetének végrehajtásához 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 35/2013. (V. 22.) VM rendelet módosult az alábbiak szerint:

Az ajánlattevő bejelentett tevékenysége kapcsán a kérelem benyújtáskor lejelentett tevékenysége helyett az ajánlattevő olyan tevékenysége tekintetében adhat árajánlatot, amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz legkésőbb az ügyfélnek az MVH előtt folyamatban lévő eljárása vagy a jogorvoslati eljárás során bejelentett. A nem bejelentett tevékenység tekintetében adott árajánlat vonatkozásában adategyeztetésnek, illetve nyilatkozattételnek van helye.

 

Az MvM rendelet letölthető az alábbi linken: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK14157.pdf

(a rendelet a dokumentum 5. oldalától olvasható)

Az egységes szerkezetbe foglalt egyes jogcímrendeletek elérhetőek a jogtárban és a magyarorszag.hu-n.

A 12/2014. (XII.30.) MvM  rendelet módosította többek között az alábbi, az EMVA-t érintő jogszabályokat:

 -          Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet módosult az alábbiak szerint:

Jogszabály eltérő rendelkezése hiányában kifizetési kérelmet évente február 1. és május 31., valamint augusztus 1. és december 31. között, a 2015. évben február 1. és augusztus 31. között lehet benyújtani. Amennyiben az ügyfélre vonatkozó kifizetési kérelem benyújtási határidő 2015. január 1. és 31. között jár le, a támogatásra jogosult a kifizetési kérelmét 2015. február 1. és március 16. között szankció nélkül benyújthatja, kivéve, ha a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály kifejezetten 2015. január 1. és 31. közötti benyújtási időszakot határoz meg.

 

Új rendelkezés, amennyiben a támogatásra jogosult ügyfél jogorvoslati eljárást követően 2014. március 31. után jogerőre emelkedett helyt adó, vagy részben helyt adó támogatási döntéssel rendelkezik, úgy legkésőbb 2015. május 31. napjáig, vagy ha a támogatás részletes feltételeit megállapító jogszabály ettől későbbi határidőt állapít meg a megvalósításra, illetve az utolsó kifizetési kérelem benyújtására, az abban foglalt határidőig köteles a támogatott műveletet megvalósítani, valamint az utolsó kifizetési kérelmet benyújtani.

 

A kifizetési határozattal jóváhagyott támogatás kumulált összegét a korábban meghatározott 20% helyett 5%-kal csökkenteni kell, ha az ügyfél a támogatási határozattal jóváhagyott elszámolható kiadások összegének legalább 50%-át teljesíti, de nem éri el az összeg 80%-át.

 

-          Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a turisztikai tevékenységek ösztönzéséhez a LEADER Helyi Akciócsoportok közreműködésével 2013-ban nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 104/2013. (XI. 14.) VM rendeletet;

 

A korábbi 2014. december 31. meghatározott határidő helyett az irányadó megvalósítási határidőn belül az ügyfél teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt, visszavonhatatlan nyilatkozatában vállalhatja, hogy az intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogkövetkezményeinek alkalmazása mellett a támogatás egészéről lemond.

Új rendelkezésként került meghatározásra, miszerint amennyiben az ügyfél az építéshez kapcsolódó jogerős engedélyt az utolsó kifizetési kérelemmel nem nyújtja be és hiánypótlás keretében sem tudja pótolni, mert azzal még nem rendelkezik, vagy az engedély még nem emelkedett jogerőre, az MVH a kifizetési eljárást a jogerős engedély egy példányának vagy hiteles másolatának benyújtásáig, de legkésőbb 2015. szeptember 30-ig felfüggeszti. 2015. szeptember 30. napját követően az okirat hiánya esetén a kifizetési kérelem viszont elutasításra kerül.

 

Az MvM rendelet letölthető az alábbi linken: http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK14187.pdf

(a rendelet a dokumentum 144. oldalától olvasható)

Az egységes szerkezetbe foglalt egyes jogcímrendeletek elérhetőek a jogtárban és a magyarorszag.hu-n.